Szállás és közlekedési információk

Hol szállhatok meg Bükkszentkereszten?

 3 napos gyógynövénytúra esetén feltétlenül szüksége lesz bükkszentkereszti szállásra, de még az 1 napos túra esetén is célszerűbb lehet előző nap már a helyszínen megszállni. Bükkszentkereszt honlapján a falu valamennyi fogadóját és magánszállását megtalálja.

http://bukkszentkereszt.hu/fogadok-panziok
http://bukkszentkereszt.hu/maganszallasok

Szállásfoglaláskor gondoljon arra is, hogy ha távolról utazik hozzánk, már a túrát megelőző napon megérkezzen. Távozáskor pedig azt is mérlegelje, hogy a szálláshelyeket általában 10 óráig el kell hagyni, azonban a háromnapos túrák utolsó napján a program délutánig tart.

Hogyan közelíthetem meg a falut autóval?

 A falu Miskolctól 20 km-re nyugatra, a Bükk hegységben fekszik. Budapestről az M3-as autópályán vagy a 3-as főúton keresztül juthat el a faluba.

A fedélzeti navigáció hajlamos Bükkszentlászló irányába irányítani, ami egy egysávos, szakadékos, veszélyes út. Azt javasoljuk, hogy Miskolc felől kerüljön Lillafüred felé, vagy jöjjön Eger felől a Bükkön keresztül. Utóbbi kanyargós, de nagyon látványos, szép út.

Hogyan közelíthetem meg a falut busszal?

 A Volánbusz menetrendjét ide kattintva találja. (Kereséskor feltétlenül állítsa be az utazás dátumát is, mivel különböző napokon eltérhet a buszindulások ideje.)


Az 1 napos és csoportos túrák indulási helyszíne Gyuri bácsi Gyógynövénykertje. Ha busszal érkezik, a Bükkszentkereszt autóbusz-fordulónál szálljon le, ahonnan 10 perces séta a Gyógynövénykert. A 3 napos túrák gyülekezőhelye a Közösségi ház (3557 Bükkszentkereszt, Kossuth utca 32), ez is pár percnyi sétára található az autóbusz-forduló megállótól.
Útvonalterv
Útvonalterv

Vonattal is jöhetek?

 Igen. A Gyógynövénykert Kajla pecsételőhely is, a Kajla programról és ajánlatokról itt informálódhat.